Mit jelent számunkra a Szentinel?

A név sokakat talán egy amerikai filmsorozatra emlékeztet, de számunkra már saját jelentéstartalommal, Branddel bír.

Szimbólummá vált.

1044 Budapest, Megyeri út 40.

A Szentinel főhadiszállása

Mert valamikor gyerekként is arról álmodtunk, hogy olyan munkánk legyen, ami egyben a szenvedélyünk is. Ráadásul mindezt együtt, közösen építhettük fel, ami csak értékesebbé teszi számunkra vállalkozásunkat, amely mára meghatározó szereplő lett a vagyonvédelmi cégek piacán.

A biztosíték arra, hogy a megbízók által igényelt feladatokat mindig az egyéni igényekhez igazodva, a tökéletességre törekedve látjuk el. Rugalmasságunk, gyors alkalmazkodóképességünk, nyitottságunk, innovatív, XXI. századi megoldásaink és maximális megbízhatóságunk garantálja az együttműködéseink sikerességét.

Nem csak azért, mert az alapítók, azaz mi magunk testvérekként valóban egy családba tartozunk. Azért is, mert a munkatársainkért is ugyanúgy felelősnek érezzük magunkat, mint egymásért, és mert a cégünk működésének tíz éve alatt sikerült egy kötetlen és baráti, ugyanakkor a mindennapi elvárásokhoz maximálisan alkalmazkodó munkahelyi légkört megteremtenünk.

Látjuk benne megvalósulni terveinket, a dinamikus fejlődést, az új kihívásokhoz alkalmazkodást. Azon dolgozunk, hogy még további jubileumokat ünnepelhessünk együtt a Szentinel-családdal.

Reméljük, lesz lehetőségünk arra, hogy személyes benyomásokkal bővítsük
a jelentéskört, és megkérdezhessük:

És Önnek mit jelent a Szentinel?

0 Alapítva
0 fős Csapat
+0 Foglalkoztatott
>0 Ügyfél
0 millió Biztosítás

TÉNYEK A SZENTINELRŐL

A Szentinel Kft. 2003-ban jött létre azzal a céllal, hogy a vagyonvédelem és biztonságtechnika terén teljes körű szolgáltatást biztosítson megbízóinak. Az alapítók és a vezető munkatársak védelmi szolgáltatások terén szerzett többéves szakmai tapasztalatára támaszkodva a cég folyamatosan szélesítette szolgáltatási spektrumát. A biztonsági rendszerek kiépítésétől, az értékkísérésen át, az élőerős őrzésig a Szentinel rugalmas, személyre szabott megoldást kínál ügyfeleinek.

A szakmai hozzáértés egyik garanciája, hogy a vezető munkatársak felsőfokú biztonságszervezői végzettséggel rendelkeznek. A magas színvonal folyamatos fenntartását az ISO 9001, ISO 14001, ISO 27001, ISO 45001 minőségbiztosítási tanúsítványok, illetve egyszerűsített telephelybiztonsági tanúsítvány és a Honvédelmi Minisztérium AQAP 2120 tanúsítványa is igazolják.

A Szentinel 20 fős operatív csapata és több mint 300 fő foglalkoztatott munkatársa számára mindig minden megbízás különleges figyelmet érdemel. A Szentinel Kft. a legutóbbi üzleti évben több száz ügyfelet szolgált ki, a cég megbízásaiért 300 millió forintos biztosításán keresztül vállalja a felelősséget.

A Szentinel számára nincsenek lehetetlen feladatok, csak újabb és újabb kihívások.

MIÉRT ÉPP A SZENTINEL?

  • Komplex szolgáltatások

    …mert egy cégen belül biztosítunk olyan komplex szolgáltatásokat, amire a vagyonvédelem, biztonságtechnika és létesítmény-üzemeltetés kapcsán szükség lehet;

  • Két évtizedes tapasztalat

    …mert több, mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a hazai biztonsági piacon;

  • Kiemelt figyelem

    …mert minden megbízás kiemelt figyelmet kap nálunk;

  • Rugalmasság

    …mert rugalmasak vagyunk és igazodunk megrendelőink egyedi igényeihez;

  • Folyamatos kapcsolattartás

    … mert folyamatos audittal, javaslatokkal, tanácsokkal látjuk el megbízóinkat,

  • Nyitottság

    …mert nyitottan közelítünk minden új feladathoz;

  • Pozitív hozzáállás

    …mert csapatunk pozitív hozzáállása mindig eljuttat minket a legjobb megoldáshoz;

  • Innovatív

    …mert innovatív megoldásainkkal mindig a maximumra törekszünk,

  • Szeretjük a munkánkat

    …mert hiszünk benne, hogy pont azzal foglalkozunk, amit a legjobban szeretünk, és amihez a leginkább értünk.

Szolgálatásaink

Mire vagyunk képesek?

A vagyonbiztonsági helyzet pontos ismeretében megtervezzük, megszervezzük, lebonyolítjuk a Megbízó által ránk bízott objektumok védelmét.

ÉLŐERŐS ŐRZÉSVÉDELEM

Élőerő alkalmazása esetén ez a feladat vagyonőri szolgálat, portaszolgálat, rendész szolgálat, önálló, vagy kombinált rendszerbe állításával (igény / szükség esetén technikai eszközökkel) valósítjuk meg.

SZEMÉLYVÉDELEM

Képzett testőreinkkel vállaljuk kiemelt védelmet igénylő személyek biztosítását, testi épségük, méltóságuk megóvását üzleti- és magánjellegű tevékenységük során, biztosítjuk életvitelük zavartalanságát.